Lehet pályázni kulturális örökségek megőrzésére!

214

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdése szerint a Fővárosi Önkormányzat feladata többek között a kiemelt kulturális örökség védelme. Budapest Főváros Közgyűlése ezen feladatának eleget téve, a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. Ennek érdekében létrehozza az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás”-t . 2017-ben 500 millió Ft-os keretösszegben biztosít vissza nem térítendő támogatást, amely utófinanszírozással használható fel.

A Fővárosi Közgyűlés jelen Támogatás meghirdetésével egyablakos pályázati eljárást kíván lefolytatni az “, a korábban három külön pályázat kiírása helyett („Építészeti Értékvédelmi Támogatás”, „Műemléki Keret” és „Építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása”).

Pályázók a Támogatás hatálya alá eső épületekkel, a kiírásban megjelölt munkákra, a kiírásban megjelölt mértékig pályázhatnak.
Támogató a beérkezett pályázatokat a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek való megfelelés alapján bírálja el. Az egyes pályázatokra adható támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől.

Ha még nem csatlakoztál közösségi oldalunkhoz,
akkor kattints ide!