Figyelem! Ha nem tud a gátakon kint lenni!

170
Már él a Nemzeti Összefogás vonala!
Balog Zoltán a tanács első, szerda reggeli ülése után újságíróknak elmondta, hogy a tanács tagjai között van a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt, valamint a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szervezetek egyeztetik, összehangolják a gyűjtést, az elosztást és azt, hogy melyikük milyen feladatokat milyen területen végez majd. Hozzátette: a tanács tagjai a beérkező pénzbeni és egyéb adományokról együtt, konszenzussal fognak dönteni.Balog Zoltán ismertette a ?nemzeti összefogás vonala? számlaszámát, a 11711711-22222222-es számlaszámra szerdától várják a segítő szándékúak adományait.20130607024128_0 (5)Jelezte azt is, hogy a Kormány.hu oldalon mindenki folyamatosan tájékozódhat az árvízi helyzetről és a segélyszervezetek munkájáról. Az árvízi védekezésre utalva a miniszter úgy fogalmazott, hogy előző nap volt a nemzeti összefogás napja, most pedig ennek a hétköznapjai következnek.