Dr. Pálvölgyi Tamás

Dr. Pálvölgyi Tamás felsőfokú földtudományi végzettséggel rendelkezik, a földrajz-meteorológiai tudományok kandidátusa.

Pályafutását klímakutatóként kezdte, majd a 90-es években a Környezetvédelmi Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban. Részt vett többek között az első Nemzeti Környezetvédelmi Program, illetve az ISPA Stratégia kidolgozásában, aktív részese volt a környezetvédelmi témákban az OECD majd az EU csatlakozási tárgyalásoknak.

2000-től a BME Környezetgazdaságtan Tanszék docense, számos energiagazdálkodással, éghajlatvédelemmel, stratégiai tervezéssel kapcsolatos tantárgy oktatója. Kutatási területe az éghajlatpolitika és a környezetpolitika, tudományos és népszerűsítő publikációinak száma meghaladja a százat.

2013-2017. március között a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatóhelyettese, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ vezetője volt. 2016-től tanszékvezető, 2016. II. félévében az oktatók hallgatói véleményezése alapján a BME 29. legnépszerűbb oktatója. 2017. októberétől választott tagja a BME Szenátusának.

2017. áprilistól a Klímabarát Települések Szövetsége társadalmi szervezet szakmai-tudományos vezetője. Tagja több hazai és nemzetközi tudományos testületnek, továbbá tagja többek között KEHOP és NKFI egyes – pályázatok értékelő, illetve bíráló – bizottságainak.