Önkormányzati Szolgáltató Központ nyílt

272

Ünnepélyes keretek között, 2016. január 12-én megnyílt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége titkársága által üzemeltetett Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ a budapesti Damjanich utcában. A MANORKA projekt célkitűzéseként megvalósított önkormányzati központ ingyenes helyszínt biztosít bármely magyar önkormányzat számára, legyen szó megbeszélésről, vagy rendezvényről. Emellett elérhetőek lesznek a TÖOSZ által, az elmúlt években kidolgozott képzési programok és felhalmozott tudásbázis is.

Önkormányzati Szolgáltató Központ nyílt
Önkormányzati Szolgáltató Központ nyílt

Az Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ a MANORKA projekt keretében jött létre, amelyet a TÖOSZ 2013 szeptembere óta kilenc projektpartnerével (Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége, Életen Át Tartó Tanulásért Ügynökség Norvégiában – VOX, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Miniszterelnökség, Magyar Faluszövetség, Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége, Szövetség az Életen át tartó Tanulásért, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) közösen hajt végre. A koordinációs központ nagytermét és tárgyalótermét a manorka.net című honlapon keresztül veheti ingyenesen igénybe bármely magyar önkormányzat.

Az Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ átadásán részt vett dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára és munkatársai, a Norvég Királyi Nagykövetség képviseletében Ruzsbaczky Tímea és a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége (KS) programmenedzsere Gunnbjorg Navik, valamint a MANORKA projektben partner szervezetek vezetői, képviselői, köztük a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízottjai, és a társ országos önkormányzati érdekszövetségek munkatársai.

Régi igény volt önkormányzatok részéről, hogy legyen egy hely a fővárosban, amit megbeszéléseik helyszíneként használhatnak a polgármesterek, a választott képviselők és önkormányzati szakemberek. A hazai pálya előnyét szeretnénk nyújtani és azt szeretnénk, hogy önkormányzataink magukénak érezzék központunkat – mondta Schmidt Jenő a TÖOSZ elnöke az Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ átadásán. Kiemelte, hogy a három önkormányzati szövetség (Magyar Faluszövetség, Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége és a TÖOSZ), valamint az összes projektpartner szerepét, amelyek a TÖOSZ vezetésével megpályázták e projekt végrehajtását. Példás együttműködéssel küzdöttek, hogy ma itt állhassunk, és együtt örülhessünk közös sikerünknek – tette hozzá a szövetség elnöke.

Schmidt Jenő köszönetét fejezte ki a KS-nek, a hazai önkormányzati szövetségek norvég testvérszervezetének, melynek képviselői és szakemberei folyamatosan, a kezdetektől fogva hathatós segítséget nyújtottak, együttműködtek és példát mutattak azzal, hogy betekintést engedtek a norvég mentalitásba és munkamódszerekbe.

A Központban elérhetőek lesznek a TÖOSZ által az elmúlt években kidolgozott képzési programok és a felhalmozott tudásbázis:

– A MANORKA projekt Képviselők Képzése
– Az ügyféloldali erőszak megelőzéséről szóló kétnapos tréning
– A Polgármester Akadémia átfogó és tematikus képzése
– A Településvezetési Akadémia rövidebb képzése, amelynek során a vezetői készségfejlesztésre fókuszálunk;
– A határon átnyúló együttműködést elősegítő LG4CBC kétnapos tréningje, bármely önkormányzati nemzetközi együttműködéshez;
– Az önkormányzati pénzügyi menedzsmentről a MAFIS nevű kétnapos tréning;
– Megismerhetőek a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázatai;
– A Központban szakkönyvtár található, amelyben tovább folytatják a települési monográfiák gyűjtését.

A MANORKA projekt a Központ létrehozásán kívül számos elemet tartalmaz, valamennyivel egy fő célra törekedve: fejlesszük önkormányzatainkat és a helyi demokráciát Magyarországon!

Ha még nem csatlakozott Közösségi oldalunkhoz, akkor…
.. csatlakozzon itt!