Kiállítás a légszennyezettségről

355

A részecskeszennyezés veszélyeiről és a lehetséges megoldásokról nyílt kiállítás a XII. kerületi Polgármesteri Hivatalban. A kiállítást rendező Levegő Munkacsoport a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjának fontosságát mutatja be a képviselőknek és minden érdeklődőnek annak érdekében, hogy elősegítsék a program végrehajtását.

A kiállítás megrendezését a XII. kerületi Önkormányzat támogatta annak érdekében, hogy a helyi lakosság képet kapjon róla: milyen sokrétű feladat a szállópor-szennyezés visszaszorítása, és hogy ők maguk mit tehetnek ennek érdekében. Ilyen lehetőség a tömegközlekedés és kerékpár használata az egyéni gépjármű-közlekedés helyett, valamint az energiafelhasználás csökkentése az épületekben. Ez utóbbi érdekében sok esetben javítani kell a szigetelést és korszerűsíteni a fűtőberendezéseket. Nagyon fontos, hogy olyan anyagokkal és olyan módon fűtsenek, ami alacsony porkibocsátással jár. Fontos felhívni a figyelmet, hogy műanyag és egyéb hulladék égetése rendkívül egészségkárosító és jogszabályba ütközik. Az avarégetés helyett ? ami már szintén tiltott a fővárosban ? pedig a komposztálás ajánlható.

?Bízunk abban, hogy a kerület lakói megértik a mielőbbi cselekvés szükségességét, és a mindennapjaikban is környezettudatosabb módon élnek, valamint erre biztatják embertársaikat is? ? jelentette ki a kiállítás megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester.

Magyarországon évente 16 000 ember veszti idő előtt az életét a levegő részecskeszennyezése (PM10) miatt. Továbbá több mint 10 millió napot töltünk évente betegen a finom porként belélegzett különféle káros anyagok miatt. A rendkívül apró méretű szemcsék elsősorban a közlekedés ? mindenekelőtt a dízeljárművek ?, a fűtés és az ipari tevékenységek következtében kerülnek a levegőbe. A részecskeszennyezés ? amit szálló pornak is szoktak nevezni ? felelőssé tehető többek között szív- és érrendszeri, légúti, illetve daganatos megbetegedésekért. A legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak, hiszen az ő immunrendszerük még kevésbé fejlett, mint a felnőtteké, de érzékenyek a részecskék hatásaira az idősek, a tüdő- és szívbetegek is. Már régóta ismert, hogy amennyiben a születés körüli időszakban kerülnek a szervezetbe ezeknek a részecskéknek egyes összetevői, akkor az felnőtt korban súlyos, nemegyszer visszafordíthatatlan betegségekhez vezethet.
Forrás: 
www.levego.hu