60 éves az EU

274

Rómában is ünnepelték az Európai Unió tagállamainak vezetői az EU alapjait letevő római szerződés aláírásának 60. évfordulóját.

60 éves az Európai Unió
60 éves az Európai Unió

Az eseményen a brexitet hamarosan megindító Egyesült Királyság nem vett részt. A jubileumi találkozó fő eleme a közös nyilatkozat, amely egységet hozhat a tagok között.

“Kedves barátaim, a római nyilatkozatot egy olyan tollal írom alá, illetve pontosítok, azzal a tollal írom alá, amellyel 1957-ben Luxemburg képviselője szignózta a római szerződést. Ezek az aláírások sokáig érvényesek maradnak.” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Az állami vezetők egymás után írták alá a dokumentumot a Campidoglio palotában, ugyanott, ahol 1957-ben hat alapító ország képviselője aláírta a római szerződést, megalakítva ezzel az Európai Gazdasági Közösséget, az Európai Unió elődjét.

A nyilatkozat azt ígéri, hogy meghallgatják a polgárokat, amire nagy szükség van, főleg hogy több EU-ellenes tüntetést is bejelentettek az évforduló idejére. A brexit Szicíliától Stockholmig euroszkeptikus és nacionalista kihívások elé állította a kormányokat.

Ferenc pápa azt mondta, hogy az EU sok mindent elért hat évtized alatt, de az értékek megkoptak. A katolikus egyház vezetője elítélte a menekültellenes populizmust és a szélsőségeket, amelyek szerinte halálos fenyegetést jelentenek a közösségre.

City Reggeli
Okos város – szétrázva, keverve és újra rendezve
2017.04.04.
Regisztráljon MOST!