100 szóban Budapest

100 szóban Budapest

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) támogatásával és a Mindspace Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló 100 szóban Budapest történetíró pályázat bekerült a 2015. év legkreatívabb és legszerethetőbb hazai kezdeményezései közé.
Budapest

Központi közbeszerzési szervezetet hoz létre a Főváros

2015 utolsó  Fővárosi Közgyűlésén döntöttek arról, hogy januártól központi közbeszerző szervezet jöjjön létre.
Már megnyílt a a Karácsonyi és Adventi Vásár a Vörösmarty téren

Már megnyílt az Adventi Vásár, Budapesten a Vörösmarty téren

A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnekÜnnepélyes keretek között megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár
Új CAF villamosok Budapesten

Új CAF villamosok Budapesten

Ünnepélyesen átadtákaz első vadonatúj CAF villamost, amelyikből összesen 47 közlekedik majd a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a BKV Zrt. üzemeltetésében.
CAfe Budapest Fesztivál

CAfe Budapest- 40 helyszín, több mint 100 program

Mintegy 40 helyszínen több mint 100 programot - köztük koncerteket, kiállításokat és táncelőadásokat - kínál október 2. és 18. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál,
Elítéltek válogatják a szelektív hulladékot

Elítéltek válogatják a szelektív hulladékot

Az FKF Nonprofit Zrt. a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézettel együttműködve részt vállal a fogvatartottak foglalkoztatására

Legnépszerűbb cikkek

Új Mercedes gyár épül Kecskeméten

A Mercedes új autógyárat épít Kecskeméten

Kecskeméten valósul meg Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása. A Mercedes ugyanis teljesen új, évente több mint 150 ezer autó előállítására képes üzemet épít

A weboldal használatához el kell fogadnia, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás