Cafe Budapest 22. alkalommal

330
Erős köztéri akciókkal szólítja meg a 2013-as Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a közönséget: kortárs rögtönzésekre lehet számítani a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos vonalán. Az immáron 22. alkalommal megrendezett őszi fesztiválnak nincs kiemelt eseménye, ugyanakkor a kínálat alapján igényes és színes program várja a közönséget október 11. és 20. között a rendezvénysorozaton.
A budapesti őszi fesztivál egy fiatalos, kortárs, a kísérletről, az újdonságról szóló fesztivál, aminek kiemelkedő helye van Budapest kulturális életében – fogalmazott Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes a megnyitón. Úgy vélte, vonzóvá és sokszínűvé teszi a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált az a fajta együttműködés, amely az állami, önkormányzati és az egyéb kulturális közéleti szervezők között létrejön.
BBán Teodóra, a rendezvényt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a Café Budapest megnyitóján kiemelte, hogy a fesztivál 10 napja alatt több mint hetven rendezvény várja az érdeklődőket. A Bálna november 8-i megnyitójára pedig háromnapos, sok műfajú műsort készít a fesztiválközpont – tette hozzá. Kitért rá, hogy számos magyarországi és ősbemutató lesz a programok között. A Trafó Kortárs Művészetek Házával közös produkció például Mundruczó Kornél és Wéber Kata Demencia című darabjának ősbemutatója, amely német és francia színházak, illetve fesztiválok közreműködésével valósul meg. A darab azt a kérdést veti fel, hogy mi történik, ha bezárnak egy európai hírű magyar pszichiátriai intézetet? Lepusztul az épület, gaz veri fel a kertet, már csak egy maroknyi beteg vegetál a negyediken.
Nagy József, a Trafó ügyvezetője Hollók című zenés, vizuális táncszínházi művének keletkezését idézte fel: néhány évvel ezelőtt Japánban egy épület tetején gyakorolt, tőle nem messze egy holló szállt le a tetőre, a táncos árnyéka pedig a madárra vetült – ez a pillanat adta az ötletet a darabhoz.
Szomolányi Janina programigazgató kiemelte, hogy fesztivál a fesztiválban alapon nemzetközi monodráma sorozatot hívnak életre a Bárka Színházzal közösen. Október 12. és 16. között többek között a ljubljanai Glej Színház lesz vendégük. A Kortárs Galériák Éjszakájához október 17-én 18 és 24 óra között több mint húsz neves kiállító csatlakozik – részletezte a programigazgató. Az érdeklődők betekinthetnek a kortárs galériák világába, részt vehetnek kiállításmegnyitókon, találkozhatnak művészekkel.
A Budapest Jazz Clubbal közösen indították útjára tavaly a Jazzmaratont, amelynek koncepciója nem változott: a dzsessz sztárjai mellett a felfedezésre érdemes fiatal muzsikusok lépnek pódiumra. Október 18-án és 19-én a Ninagram, Luiza Zan, Barabás Lőrinc, a Pálinkaálom, a Borbély Műhely és a Tóth Vera-Éles Gábor duó hallható. Világhírű dzsesszzenészek is várhatók a fesztiválra: két gitáros óriás, Mike Stern és John Abercrombie.
A Café Budapest programjához kapcsolódó Budapest Music Center igazgatója, Gőz László felidézte, hogy a BMC indulásakor 1996-ban már szerveztek egy fesztivált az ECM kiadónak, amely a világ egyik legjobbja. Most az új házba visszahívták a kiadó kimagasló dzsesszistáit.
Az idei fesztiválon továbbra is a kortárs és progresszív művészeti szegmens mutatkozik be, a maga műfaji sokszínűségével. 2013-ban is folytatódik a kávéházak, ?kultkocsmák? helyszínként történő bevonása, ahol a tavalyi koncepcióhoz hasonlóan jazzkoncerteket, kortárs táncelőadásokat, slam poetry esteket, valamint új cirkuszi programokat rendeznek.
A színházi produkciók között látható lesz a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka, a Mester és Margarita rendezője Balázs Zoltán. Mundruczó Kornél és Wéber Kata Demencia című darabjának ősbemutatóját a Trafóban tekinthetjük meg. A fellépők között találjuk az Ensemble Modern, a Kroumata, a The Brandt Brauer Frick Ensemble együtteseket, valamint Nagy Józsefet és Szelevényi Ákost. Az események közül pedig meghatározó lesz a Monodráma Fesztivál, az ECM Fesztivál, a Kortárs Galériák Éjszakája és a Jazzmaraton.
A Café Budapest teljes költségvetése idén 75 millió forint. A főváros két külön keretből 30-30 milliót ad, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 15 millióval járul hozzá a fesztivál megrendezéséhez.