2015-ben az ország tortája…

542
Fotó: G&D Kézműves Cukrászat
Sárgabarack pálinkás karamelltorta  (Fotó: G&D Kézműves Cukrászat, Salgótarján)

A kormány felkérésére idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A verseny egyre népszerűbb, egyre több cukrászda jelentkezik, és a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri. A cukrászok az előírásoknak megfelelően ezúttal sem használhattak fel aromákat, sem más mesterséges anyagokat. Az ország tortája idén a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta lett, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után ugyancsak több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, amelyek listáját az interneten augusztus 12-én teszik közzé.

Horváth Ferenc a Honvédség tortáját is bemutatva kiemelte: az idén is kiváló alapanyagokat felhasználó torta alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek, akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában. Ennek nyomán a honvédségi torta a Tessedik mézes körtetorta nevet viseli.

Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által 2012-ben életre hívott megmérettetés célja, hogy az ország tortájából alternatívát nyújtsanak mindazoknak, akik nem akarnak, illetve nem fogyaszthatnak cukrot. Idén a Magyarország cukormentes tortája versenyt Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája nyerte. Ebből egy szelet – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján – 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.

Az augusztus 20-ai családi programok közé érdemes tehát beiktatni az idei ország tortáinak a megkóstolását is!