Kezdőlap Gazdaság Közlekedés Itt az Uber légi taxi prototípusa

Itt az Uber légi taxi prototípusa

13

Bemutatta az UBER “légi taxi” modelljét az Uber, mely közvetlenül az amerikai hadsereggel dolgozik a projekten. 2020-ra már levegőbe küldenék az első prototípust.


A repülő járművet katonai műveletekre is használhatnák, írta a vállalat az amerikai hadsereg Kutatásért, Fejlesztésért és Mérnöki munkákért felelős részlegével együtt kiadott, közös nyilatkozatában.

A prototípusok tesztelése és fejlesztése, például a jelenleginél halkabb típusokra, nagyjából egymillió dollárba kerül. “Az ultra-halk zajkibocsátás elérése az egyik legkritikusabb pontja a projektnek, mielőtt a légitaxikat városi környezetbe engednék” – mondta Rob McDonald az Uber részéről a Reuters-nek.

A hadsereg eközben azt várja a projekttől, hogy segít nekik olyan drónokat készíteni, melyek ellenséges területen diszkrét (halk) üzemmódban működnek és nem szükséges nekik fel- vagy leszállópálya sem. A magáncégekkel való együttműködés pedig segíti a katonai fejlesztések hatákonyabbá válását – mondta el Dr. Jaret Riddick a hadseregtől.

Milyen az Uber légi taxi?

A design olyan, mint egy drón: több hajtógázzal, hogy lehetővé tegye a függőleges felszállást és a leszállást. A légijármű teste egy helikopter helyett egy repülőgép törzsét idézi. A légi jármű villanyáramon fog üzemelni. Így csendesebb, hatékonyabb és olcsóbb lesz, mint egy hagyományos helikopter.

Az Uber vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi elképzelésében az emberek fogják használni ezt az Uber alkalmazást. Hívják a légi taxit, majd az utasnak a legközelebbi tetőtéri sky portra a pickuphoz kell menni. Lesz egy ridesharing mechanizmus is: Legfeljebb négyen tartoznak minden légi taxihoz, ami még tovább csökkenti a költségeket.

Jön az Uber légi taxi
Jön az Uber légi taxi

“Szeretnénk megteremteni a hálózatot a járművek körül, azért hogy az emberek rendszeresen igénybe vehessék ezeket a taxikat, ha meg akarják kerülni a forgalmat. Mindezt megfizethető áron” – mondta Khosrowshahi a CBS News-nak .

A weboldal használatához el kell fogadnia, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás