Még a villamos is mosolyog…

1227

A Mosoly Alapítvány több mint 20 éve nyújt lelki segítséget a súlyosan beteg gyermekeknek ingyenes terápiás foglalkozásaival. A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával a 2018. szeptember 5-én elindult egyhónapos „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal segíti az alapítvány céljainak elérését.

Még a villamos is mosolyog...
Még a villamos is mosolyog…

„Még a villamos is mosolyog“ – közös kampányt indított a BKK és a Mosoly Alapítvány: Combino villamosok is mosolyognak a gyermekekre, az ügyfelekre és a világra. Ezzel az orvosi kezelést kiegészítő, hiánypótló terápiát szeretnék közelebb hozni az emberekhez. Az ügyfeleknek lehetőségük van a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyekbe adományokkal segíteni – az alapítványon keresztül – a beteg gyermekek gyógyulását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az esemény sajtótájékoztatóján tartott beszédében elmondta, hogy csak az a város lehet sikeres, amelyben jó gyermeknek lenni, ezért Budapest városvezetése arra törekszik, hogy ez meg is valósuljon. Ennek érdekében több, a családokat támogató kezdeményezést támogat a főváros. Különösen fontos ez a betegséggel küzdő gyermekek esetében.

A BKK vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán kiemelte, hogy a villamosokon megjelenő mosoly arra figyelmeztet bennünket, hogy nap mint nap tudatosan figyeljünk egymásra, különösen azokra, akik valamiben hiányt szenvednek.
Kiemelte, a hasonló akciókkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros közlekedésszervezése nem csak technikai kihívás, az emberségről, a mindennapok élhetőbbé tételéről is szól.

A kezdeményezés alapját adó Mosoly Alapítvány vezetője, Adorján Katalin elmondta, a kampány segít abban, hogy beszélhessünk a beteg gyerekek lelki gyógyításának fontosságáról, hiszen az jelentősen hozzájárul a fizikai gyógyulásukhoz.
A gyerekek a mese, a zene, a mozgás és a rajz nyelvén üzennek fájdalmaikról, félelmeikről, és a terápiákon képessé válnak a betegség okozta trauma feldolgozására.

Az alapítvány vezetője hozzátette, minden gyermeknek van egy története, és nem tudhatjuk, hogy a villamoson velünk szemben ülő kisgyerek mosolya mögött milyen történet bújik meg. Az alapítvány célja, hogy  a terápiáikon részt vett beteg gyerekek idővel ugyanúgy mosolyogjanak, mint egészséges társaik.

A kezdeményezést támogató BKV Zrt. társasági kapcsolatok irodavezetője, Székelyné Pásztor Erzsébet kiemelte, hogy a BKV elkötelezett a gyermekek támogatása iránt, így ettől a kezdeményezéstől azt remélik, hogy sok mosolyt csal majd a kisgyermekek arcára.

A kampány plakátjainak ingyenes hirdetési felületet biztosító JCDecaux vezérigazgatója, Samu Tímea beszédében hangsúlyozta, megtiszteltetés, hogy ehhez a nemes ügyhöz ajánlhatja fel a JCDecaux a reklámfelületeit azért, hogy a Mosoly Alapítvány üzenetei minél több emberhez jussanak el.

Mosoly Alapítvány-beteg gyermekek támogatása
Mosoly Alapítvány-beteg gyermekek támogatása

A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyermekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültségmentesen kezdjék a testi gyógyulás folyamatát.
Egy betegség különösen kiszolgáltatottá tesz egy gyermeket. A Mosoly Alapítvány, a BKK és a JCDecaux a „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal igyekszik tudatosítani az emberekben, mennyire fontos az élet minden területén figyelni a gyermekekre, nem csupán akkor, amikor betegek.

A BKK a kampány során, a járműveken felhívja a figyelmet a Mosoly Alapítvány munkájára és Mosoly-terápián részt vett gyermekeket mutat be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik ilyen komoly betegségen nem estek át.  A kampány ideje alatt a BKK 13 ügyfélcentrumába leplombált perselyeket (műanyag urna) helyez ki, melyek segítségével adományt gyűjt a Mosoly Alapítvány számára.