25. évfordulóját ünnepelte a MÖSZ

252

Jubileumi konferenciával ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Gödöllői Királyi Kastélyban. A rendezvényen számos előadás és panelbeszélgetés hangzott el az önkormányzatiság múltjáról és jelenéről, majd Gémesi György MÖSZ-elnök emlékérmekkel és díszoklevelekkel köszönte meg a huszonöt éve polgármesteri tisztséget betöltő településvezetők munkáját, illetve adta át az idei Polgármesteri Ezüstlánc- és Polgármesteri Pecsétgyűrű-díjakat.

25. évfordulóját ünnepelte a MÖSZ (Gémesi György (elnök)
25. évfordulóját ünnepelte a MÖSZ (Gémesi György (elnök)

“A MÖSZ nem politikai szervezet, hanem érdekvédelmi szövetség, amely az elmúlt 25 évben mindig az önkormányzatok, az önkormányzatiság érdekeit képviselte és képviseli ma is. Állásfoglalásainkat mindig az önkormányzatok érdekei alapján alakítjuk ki, amelynek lényege a helyi hatáskörök önálló gyakorlásához és a településen élők komfortos életfeltételeinek kialakításához és fenntartásához szükséges feltételek biztosítása” – mondta el nyitó előadásában Gémesi György MÖSZ elnök, miután köszöntötte az ünnepi konferencia vendégeit, köztük a településüket negyed százada vezető polgármestereket, a társszövetségek vezetőit, valamint a rendszerváltozás óta eltelt időszak belügyminisztereit, önkormányzati politikusait, szakembereit.

Az önkormányzati érdekvédelem jelenéről szólva Gémesi György elmondta, a hatékonyságot nagyban erősítené egy önkormányzati kamara létrehozása, illetve, ha biztosítanák a felterjesztési jogot az önkormányzati szövetségek számára. Végül, a települési érdekek erőteljesebb érvényesítése céljából kezdeményezte a Magyar Polgármesterek Szövetsége létrehozását, amelyhez várja a magyarországi és a határon túli magyar polgármesterek, alpolgármesterek csatlakozását.

Az elnöki beszédet követő filmvetítésen az egybegyűltek megismerkedhettek a MÖSZ 25 éves tevékenységével, majd Farkasné dr. Gasparics Emesétől, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárától megtudhatták, hogyan is festett a magyar önkormányzatok negyed százada kormányzati szemszögből. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a magyar- magyar kapcsolatok alakulását bemutató előadásában elmondta: az elmúlt negyedszázad során nagyon sok anyaországi és erdélyi magyar település kötött testvérvárosi kapcsolatot, most a legfontosabb feladat még több tartalommal megtölteni ezeket. Külön kiemelte a MÖSZ-szel kötött együttműködési megállapodást, amely mindkét fél részéről gyümölcsözőnek bizonyult.

Renkó Zsuzsanna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője az önkormányzatok ellenőrzése során szerzett tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal. Mint kifejtette, az adósságkonszolidáció után is szükség van a számvevőszéki vizsgálatokra a települések pénzügyi egyensúlyának, költséghatékony gazdálkodásának, stabilitásának fenntartásához, majd felhívta a polgármesterek figyelmét az ÁSZ honlapján megtalálható öntesztre, amelynek segítségével az önkormányzatok maguk ellenőrizhetik gazdálkodásukat.