Megszavazták a kéményseprés jogszabályt

250

Az Országgyűlés mai döntése szerint megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése.

Megszavazták a kéményseprés jogszabályát
Megszavazták a kéményseprés jogszabályát

119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett – elfogadták az úgynevezett kéményseprési törvény belügyminiszter által javasolt módosítását.

A családi házaknál nem lesz ezután kötelező rendszeresen ellenőrizni a füstelvezetést, csak akkor vizsgálják meg a kéményeket, ha azt a tulajdonos külön megrendeli – így döntött a parlamenti többség. A legtöbb vitát kiváltó pontja az volt, hogy a kéményseprés szabályai is megváltoznak. A törvényjavaslatnak a kétharmadot igénylő pontjait nem fogadták el, de a kéményseprés szabályai nem tartoztak ezek közé.

Aki nem családi házban él, annak továbbra is átnézik a kéményét évente egyszer, ráadásul ez tavaly óta ingyen jár – persze csak ha a két felajánlott alkalom közül valamelyikben ráér. Ha nem, akkor egyeztethet más időpontot, de azért már fizetnie kell. A családi házak tulajdonosai pedig csak pénzért hívhatják ki a kéményseprőt.

A legutóbbi City Hungary Fórumon Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke hangsúlyozta:

“Az elnök hangsúlyozta, nem tudják elfogadni hogy az önkormányzati hatáskörből állami feladattá tették a kéményseprési szolgáltatást, illetve megszüntették a magánházak kötelező éves kéményellenőrzését. Utóbbi ugyanis balesetveszélyes.”

Ha még nem csatlakoztál a közösségi oldalunkhoz, akkor itt teheted meg!