Önálló lett Pest megye

522

Magyarország kezdeményezte Pest megye önállóvá válását az Európai Bizottságnál. A megyei önkormányzati hivatal dísztermében tartott eseményen a “Pest régió” térképét kézjelével látta el Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár és Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke.

Turóczy László, Vitályos Eszter, Szabó István
Turóczy László, Vitályos Eszter, Szabó István

Szabó István, a közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki valamennyi közreműködőnek, aki részt vett a folyamatban, és külön kiemelte, hogy a főváros önkormányzata, illetve a megye 187 települése egyöntetűen támogatta a kezdeményezést.

Turóczy László közölte, hogy a Minisztérium és a KSH előkészítette azt  a beadványt, amelyben Magyarország kezdeményezi Az Európai Bizottságnál és az Európai Unió statisztikai hivatalánál (Eurostat) a közép-magyarországi régió kettéválasztását.

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közlönyben múlt év végén jelent meg a kormányhatározat arról, hogy a kormány egyetért a közép-magyarországi régió kettéválasztásának szükségességével. Budapest és Pest megye közös közigazgatási határa mentén.

“Magyarország kezdeményezi az Európai Bizottságnál a jelenlegi közép-magyarországi régió kettéválasztását, hogy ezáltal Budapest és Pest megye 2018-tól önálló tervezési-statisztikai régiót alkosson. A kettéválasztás célja, hogy a Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek legyenek érvényesek  2020 után.” – jelentette ki az államtitkár.

Ha még nem csatlakozott Közösségi oldalunkhoz, akkor
itt teheti meg!