Kistérségi projekt a mélyszegénység ellen

336

Tartalmas konferenciával indult útjára a Köz-Tér-Háló a családokért projekt Alsómocsoládon.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló program elsősorban a sásdi és dombovári kistérség 11 településének  mélyszegénységben élő lakosságát célozza, de a közösség egészét szeretné mozgósítani annak érdekében, hogy a kistelepüléseken élők  együtt gondolkodva, tervezve, cselekedve  maguk is aktív részesei legyenek az őket érintő változásoknak.

A konferenciának keretet adott az a gyermekrajz kiállítás, amelyben az érintett családok gyermekei a saját családjuk életét mutatták be. Azért is tartotta fontosnak a projekt szakmai stábja, hogy először a gyermekeket érjék el, mert ők még nagyon nyitottan és őszintén jelzik a problémákat, de az örömöket is.

Dorothy Nolte a Gyermek abból tanul, amit lát című verse is erősítette azt a gondolatot, mely szerint fokozott a felelősségünk a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek életkörülményeinek, valós szükségleteinek megismerésében, pozitív példák és lehetőségek közvetítésében.

A program ugyanakkor a család egészét állítja a figyelem középpontjába, a családokra, mint a természetes és legfontosabb közösségekre fókuszál. Az első lépcsőben megtalálni a még meglévő ?mozgósítható erőforrásokat? . A következő lépcső  a család képessé tétele a változás akarására és,  az  elért eredmények megtartására. Megtanulni (gyakran minták nélkül) anyának, szülőnek lenni, egészségesen élni, boldogulni, felelősséget vállalni .

Gyakorlati tudásokat, praktikus ismereteket beépíteni a mindennapokba. Ezek a fő célok. A térségben élő a településekhez kötődő családi mentorokon keresztüli elsődleges bizalomépítés és kapcsolattartás mellett ezt kívánja szolgálni a szakmai stáb egésze, és az a civil és szakmai háló, akikkel együttműködnek a projekt során.

A konferencia második részében  Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök Kézben tartható idő, kézben tartható egészség  címmel tartott előadást. Őt követte Major Gábor, aki a Máltai Szeretetszolgálat projektjein keresztül mutatta be  segítés komplex folyamatát, melynek elemei a bizalomépítés, a jelenlét, szükségletekre válaszoló, rugalmas  programok , és sok-sok idő. Somos László  atya a Kaposfői Szent Erzsébet Karitasz képviseletében arról tett tanúságot, hogy nincs  hatékonyabb eszköz a mindennapi figyelemnél, az emberi méltóság erősítésénél, és a türelemnél a cigány közösségek megsegítésében.