XXIII. Téli Olimpiai Játékok Phjongcshangban

425

Pyeongchang 2011-ben nyerte el a rendezés jogát. A város Dél-Korea északkeleti részén, a fővárostól 180 km-re keletre található, 700 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.


Pyeongchang nevének két első hangja a logóban is megtalálható, melyet a koreai abc, a Hangeul inspirált.

 

A ㅍ (p) egy olyan nyitott teret szimbolizál, ahol együtt ünnepelhetjük a sportolókkal a téli sportokat. A ㅊ (ch) egyrészt szimbolizálja a havat és a jeget, másrészt pedig a téli sportok csillagait – azokat a sportolókat, akik kivételesen jól teljesítenek a játékokon. A logó színei egyrészt az olimpiai zászló színei, másrészt pedig Korea öt hagyományos színét mutatják be. 

Megnyitó ünnepség

A XXIII. Téli Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségén 35 ezer néző előtt – a hagyományoknak megfelelően – az első helyen ezúttal is Görögország sportolói vonultak fel, a sort pedig a házigazda Dél-Korea, valamint Észak-Korea közös bevonulása zárta. Sportolóik a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt érkeztek, a lobogót két sportoló – egy észak- és egy dél-koreai résztvevő – közösen vitte.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének köszöntő beszédét követően Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg hivatalosan a játékokat.

A látványos zenés, táncos műsor a házigazda ország történetét mutatta be.

Phjongcshang, 2018. február 9.
Középen az ötkarikás játék kabalafigurája, a fehér tigris Szuhorang óriásfigurája a phjongcshangi téli olimpia megnyitóján az olimpiai stadionban 2018. február 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az olimpiai játékok hivatalos kabalája Szuhorang, (Soohorang) egy fehér tigris. A tigris Korea hagyományos jelképe, a fehér szín pedig a hóra, ezzel a téli sportokra utal.
A Szuhorang név a koreai védelem és tigris szó összetételéből jött létre. A fehér tigrist a Koreai Köztársaságban szent állatként tisztelik.

Az olimpia a számok tükrében

A játékok alatt összesen 102 versenyt bonyolítanak le 15 sportágban: alpesi sí, biatlon, bob, curling, északi összetett, gyorskorcsolya, hódeszka, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, síakrobatika, sífutás, síugrás, szánkó és szkeleton.
6 új versenyszám került az olimpiai programba, most először láthatunk például csapatversenyt az alpesi sízőknél vagy Big Air snowboard versenyeket.

Ez lesz az első olyan téli olimpia, ahol 100-nál több aranyérmet osztanak ki.
Minden egyes olimpiai medál 92,5 mm széles, 109 mm hosszú és 4,4 és 9,42 mm közötti vastagságú. Az arany- és ezüstérem 99,9 százalék ezüstből készült, az első helyezetteknek járó medált 6 gramm arannyal vonták be. A bronzérmek vörös rézből készültek.

A rekordot jelentő 92 ország 2925 versenyzője indul, köztük 19 magyar.
A stadionba – a dél-koreai ábécé alapján – 89.-ként érkező magyar küldöttség nemzeti zászlaját a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád vitte.

Phjongcshang, 2018. február 9.
A magyar csapat bevonul a phjongcshangi téli olimpia megnyitóján az olimpiai stadionban 2018. február 9-én. A nemzeti zászlót Nagy Konrád gyorskorcsolyázó, egyetemi világbajnok viszi.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A formaruhákat a Virginia márka készítette el. A sportruházatot a hagyományokhoz híven ezúttal is az Adidas biztosítja a magyar olimpiai csapat számára.

A magyar olimpiai csapat a 2018-as téli olimpiai játékokon

Alpesí sízés:
Hozmann Szonja, Maróty Mariann Mimi, Kékesi Márton, Samsal Dalibor

Sífutás:
Szőke Emőke, Kónya Ádám

Egyéni műkorcsolya:
Tóth Ivett

Szabadsízés:
Elizabeth Swaney

Rövidpályás gyorskorcsolya:
Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia,
Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence

Gyorskorcsolya:
Nagy Konrád

A pjongcsangi XXIII. téli olimpián szereplő kedvenceinknek 2018. február 9. és 25. között szurkolhatunk.