Milyen lesz a jövő városa a technológia és az innováció segítségével? –...
Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy mely területeken van kiemelt jelentősége a technológiának, az innovációnak.
Víz Világtalálkozó – A vízhiány és a tömeges migráció megelőzése
A vízhiány és a tömeges migráció megelőzéséről és kezeléséről tárgyaltak szakértők a Víz Világtalálkozó második napján, szerdán Budapesten.
Életerős Debrecen – kutatás-fejlesztési innovációs központként
Debrecen az elmúlt másfél évtizedben mutatott fejlődése alapján Magyarország egyik legkiemelkedőbb gazdasági potenciállal rendelkező nagyvárosa, a tudás és az innováció hazai központja.
Ikea napkollektor csomag kiskereskedői áron
Az Ikea bútoráruházlánc a trendekhez is igazodva ,már kisfogyasztóknak is kínál napkollektor csomagokat. Igaz ez most még csak az angol fogyasztókat érinti.
Jó üzlet a fenntartható városért- amikor az iparűzési adó több mint köldökzsinór
A miértekről és a hogyanokról kérdeztük a cég EHS-HR igazgatóját, Horváth Tamást. Annak az apropóján beszélgettünk, hogy a cég a Holnap városáért Díj Zöld városért kategória 2013-as nyertese.
MOL Bubi közkerékpár a Bringaexpón
Hétvégén először lehet kipróbálni a MOL Bubi közbringát a Bringaexpón. A kőbányai vásárvárosban rendezett kiállításon mutatták be a bicikliket és a dokkolókat.











