A BKIK a taxisok támogatását kéri a koronavírus miatt

309
koronavírus
Koronavírus

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxisok számára kér és javasol intézkedéseket a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hatásainak enyhítése érdekében. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében.

A kormánynak azt javasolják, hogy azoknál a taxisoknál, akik a járvány első szakaszában már rendelkeztek engedéllyel, emeljék meg egy évvel a gépjárművekre előírt, tízéves korlátot. Szeretnék azt is, ha az ITM ismét megnyitná az elektromos járművek beszerzését segítő pályázatát.

A fővárosnak a kereslet visszaesése miatt pótlólagos kereslet megteremtését javasolják. Szorgalmazzák, hogy taxiutalványok célzott juttatásával ösztönözzék a taxiszolgáltatás igénybevételét. A BKIK szeretné, ha 2020 márciusa és 2021. vége között valamennyi személytaxi-szolgáltatónak elengednék a drosztdíjat, illetve azt megtérítenék visszamenőleg, 2020 márciusáig.
Felhívják a kormány és a főváros figyelmét, hogy a pandémia ideje alatt fokozott figyelemmel és hatékonysággal zárják ki a szolgáltatásból és büntessék meg az illegális fuvarozókat.

A BKIK emlékeztet rá, hogy idén a személytaxi-szolgáltatók súlyos bevételkiesést és veszteséget szenvedtek el a Covid-19 világjárvány közvetlen és közvetett hatásai miatt. Ehhez hasonló, a vállalkozói tevékenység felfüggesztéséhez vagy megszűnéséhez vezető rendkívüli eseményre az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Ezért a BKIK úgy véli, a veszteségek mérséklése, a mielőbbi újrakezdés érdekében az ágazatra befolyással bíró szereplők támogató együttműködése szükséges.

A magyarországi vállalkozások több mint 40 százalékát tömörítő és a taxis szakmát több mint egy évtizede képviselő kamara az Országos Taxis Szövetséggel közösen gyűjtötte össze azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon enyhíthetik a pandémia hatását – írták.