Budapest díszpolgárai

Átadták Budapest díszpolgári címeit

A Szabadság napja alkalmából a Fővárosi Közgyűlés június 19-ei ünnepi közgyűlésén adták át a főváros díszpolgári címeit. Idén 13 személyiségnek ítélték oda az elismerő címet.

Elkezdődött a Budapesti Nyári Fesztivál

Snétberger Ferenc és barátai For my people (Népemnek) című margitszigeti nyitókoncertjével kezdetét vette péntek este a Budapesti Nyári Fesztivál.
Budapest

Közeledik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A március 21 és április 06-a között megrendezendő 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál 58 helyszínen 172 programot kínál a klasszikus, a kortárs és könnyúzene, valamint a tánc, a színház, a képzőművészet területén.
Gellért Fürdő

A Gellért Fürdő a világ 5 legszebb uszodája között

A 2014-es év elején pedig újabb toplista készült a világ legszebb fürdőiről.
Környezetvédelmi Alap-Budapest fejlesztése

Még lehet pályázni a fővárosi Környezetvédelmi Alapra

Környezetvédelmi Alap. Budapest környezeti állapotának javítása, fejlesztése körében a pályázatokat 2013. szeptember 6-ig lehet beküldeni
Vasút Budapesten belül

Vonattal utazhatunk Budapesten belül

Ha próbaképpen is, s csak egyetlen vonalon, de megvalósul a sokak által javasolt, Budapesten belüli vasúti személyszállítás

Legnépszerűbb cikkek

Új Mercedes gyár épül Kecskeméten

A Mercedes új autógyárat épít Kecskeméten

Kecskeméten valósul meg Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása. A Mercedes ugyanis teljesen új, évente több mint 150 ezer autó előállítására képes üzemet épít

A weboldal használatához el kell fogadnia, hogy cookie-kat helyezünk el számítógépén. Részletek>>

Honlapunk cookie-kat használ, hogy tároljuk a honlapunkon tett lépéseit, továbbá statisztikákat készíthessünk és fejleszthessük szolgáltatásainkat, és marketing tevékenységünket. Ha tovább használja honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához.

Bezárás