Együttműködés a Tungsram és a Bethesda között

318
együttműködés a Tungsram és a Bethesda között
Együttműködés a Tungsram és a Bethesda között

Két és fél millió forint értékű világítástechnikai eszközt, lámpaizzót adományoz a Tungsram Csoport a Bethesda Gyermekkórháznak. Az adomány szimbolikus, első lépése annak létrejövő együttműködésnek, amelyet a vállalat és az intézmény egészségügyi témákban tervez.

Csaknem 11 ezer fényforrást adományoz a Tungsram cégcsoport a Bethesda Gyermekkórháznak: a 2,5 millió forint értékű adományt jelképező doboznyi lámpaizzót dr. Velkey György, a kórház főigazgatója vette át Jörg Bauertől, a Tungsram elnök-vezérigazgatójától Budapesten.

“Nagyon hálásak vagyunk a kórház minden dolgozójának a pandémia évében a gyerekekért végzett áldozatos munkájáért, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni”, mondta Jörg Bauer, aki hozzátette: az akció egy volt kolléga kezdeményezésére jött létre. “A Tungsram a jövő legfontosabb kihívásain dolgozik, és ez a jövő lesz majd gyermekeink jelene, ezért is fontos egészségük megóvása.”

Az egyik ilyen kíhívás éppen az egészségügy, amelyre a Tungsram új Healthcare ágazata alapul, és amely fertőzésmegelőzési, fertőtlenítési módszereket dolgoz ki. A korábban kizárólag lámpagyártásáról ismert Tungsram 2018-as függetlenné válása óta számos új területen keres és talál piacokat. beltéri növénytermesztési rendszerek, az okosépületek és okosvárosok mellett a fertőzésmegelőzés területén hasznosítja például az UV-fény vírusölő hatásában szerzett 90 éves tapasztalatát.

Velkey György és Jörg Bauer megbeszélésük során megállapodott arról, hogy a kórház teszteli a Tungsram új, UV Sanitizer nevű készülékét, amely hétköznapi tárgyakat néhány perc alatt fertőtlenít vegyi anyagok használata nélkül, és amely hamarosan piacra kerül. Az eszköz már a megjelenés előtt jelentős, globális érdeklődést keltett.

Szintén megvizsgálják a Tungsram Innovative Solutions terméke, az ArchiFM épületgazdálkodási szoftver kórházi felhasználását. Ezt a szoftvert használja például a Puskás Stadion is.

“Kórházunk számára különösen fontos egy olyan együttműködés, amikor a támogató cég valós igényekre, korszerű választ keres, minket is bevonva a közös gondolkodásba. A támogatásnak, adományozásnak ez az útja teszi jobbá helyi szinten az egészségügy egy kis szeletét”- erősíti meg dr. Velkey György, a kórház főigazgatója.

 “Hiszünk a partnerségben, ezt bizonyítják a felsőoktatási intézményekkel, kutatóintézetekkel, kkv-kkel, startupokkal és kormányzati intézményekkel kötött megállapodásaink is. Hasonlóra készülünk az egészségügy területén is.”- tette hozzá Jörg Bauer