Jelentősen csökkent a nagy német autógyártók értékesítése

275
autógyártási piac
Autógyártási piac

Jelentősen csökkent a nagy német autógyártók értékesítése tavaly, miután a koronavírus-járvány kirobbanása és a terjedését fékező intézkedések gyakorlatilag hónapokra megbénították a világgazdaságot. Bezárni kényszerültek egyebek között az autószalonok is.

A közzétett adatok szerint a legnagyobb német autógyártó, a Volkswagen modelljeiből tavaly 5,3 milliót értékesítettek, 15,1 százalékkal, majdnem egymillióval kevesebbet a 2019. évinél.
Decemberben viszont fellendültek az eladások: Nyugat-Európában 19,5 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 14,8 százalékkal több Volkswagent adtak el. Az év egészében a márka járműveiből Nyugat-Európában 23,4 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 17,1 százalékkal kevesebb talált gazdára, míg Kínában 9,9 százalékos visszaesést mértek.

Nőtt az elektromos és hibrid meghajtású autómodellek vásárlása

Audi
Audi

A wolfsburgi székhelyű vállalat kiemelte, hogy tavaly megháromszorozta elektromos és hibrid meghajtású modelljeinek értékesítését. Míg 2019-ben 82 170, 2020-ban már 212 ezer elektromos és hibrid autót adtak el szerte a világban.
A Volkswagen konszern luxusautó divíziója, az Audi által gyártott járművek értékesítése ugyancsak jelentősen, 8,3 százalékkal csökkent, így mintegy 1,69 millió Audi került ki az utakra tavaly.

Bár Kínában erős fellendülést, éves összehasonlításban nagyjából 5 százalékos növekedést sikerült elérni, az Európára és az Egyesült Államokra jellemző nyomott kereslet mínuszba taszította az éves eredményt. Kedvező hír azonban, hogy tavaly, az utolsó három hónapban több mint félmillió Audit értékesítettek, amivel először haladták meg ezt a szintet egy negyedév leforgása alatt.

BMW
BMW



    A tavalyi értékesítési eredmények alapján az Audi a harmadik helyet foglalja el a prémium kategóriás autókat gyártó német vállalatok között. Az első helyet a Mercedes Benz szerezte meg 2,16 millió járművel, a másodikat pedig a BMW 2,03 millióval.
A müncheni székhelyű BMW ugyancsak kedden közölte, hogy 2019-hez képest 7,8 százalékkal kevesebb BMW márkájú személyautót adtak el tavaly, de az utolsó negyedévben – amikor is 600 ezer 799 darab BMW talált gazdára – már 4,3 százalékos növekedést értek el.

    A BMW konszern – a BMW mellett a Mini és a Rolls-Royce márkák – teljes eladásai 8,4 százalékkal 2,32 millió autóra estek vissza 2020-ban, de a negyedik negyedévben már 3,2 százalékkal, mintegy 686 ezerre kúszott fel számuk.