Elmúltál 18 éves? Ingyen vonatozhatsz az EU-ban

277

Az Európai Bizottság az ingyenes InterRail-program idei, 12 millió euró értékű költségvetési támogatásáról döntött, amelynek keretében 20-30 ezer – köztük számos magyar – fiatal utazhat majd ingyen az Unióban.

18 év fölött ingyen vonatozhatsz az EU-ban
18 év fölött ingyen vonatozhatsz az EU-ban

Az Európai Parlament 2016-ban tárgyalta először a javaslatot, amelynek értelmében minden, 18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, két hétre szóló Interrail-jegyet biztosítanának az Unióban.

A program célja elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitása, az európai integráció sikeres elmélyítése, a kultúrák közötti jobb kommunikáció, kapcsolatok és együttműködések kialakítása és elmélyítése.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa azt mmondta, “fontos, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak arra, hogy szélesítsék a látókörüket más országokba való ellátogatással”. Az oktatás nemcsak arról szól, amit a tanteremben megtanulunk, hanem arról is, amit felfedezünk, más kultúrákról és hagyományokról európai társainktól .”- tette hozzá.

Kampány a fiatalok z ingyenes vasúti közlekedéséhez

A kezdeményezésről népszerűsítő kampány indul, majd pályázat útján lehet jelentkezni az ingyenes vasúti közlekedést (szükség esetén egyéb közlekedési módokat) biztosító programba.

Az első résztvevők várhatóan már idén nyáron utazhatnak.