Gödöllő város önkormányzata

Holnap városáért Díj / Fenntartható közösségekért

 

Gödöllőről
Amíg néhány éve sokaknak kizárólag a Királyi Kastély jutott eszébe Gödöllő neve hallatán, mára hosszan sorolható, mi minden vonzza ide a látogatókat, hiszen folyamatosan újulnak meg a város műemlékei, szépülnek közterületei. A történelmi örökség és a város természeti szépségei mellett színes és gazdag kulturális élet kínál tartalmas és színvonalas kikapcsolódást az itt élőknek és a turistáknak.

Az elmúlt években egyre többen fedezik fel Gödöllő belvárosának szépségeit is. A város megújult főtere az itt élőknek kedvelt találkozási pontja lett.

Itt található Világbéke-gong is, amit 2008-ban – Európában elsőként – Gödöllőnek adományozott az Indonéz Világbéke Bizottság. Az emlékmű kedvelt, és számon tartott turisztikai célpont, amit egyre többen keresnek fel a szakrális emlékek iránt érdeklődők, épp úgy, mint a máriabesnyői városrészben található kegytemplomot, amit 2008-ban XVI. Benedek pápa bazilika minor rangra emelt. Az egyházi emlékek sorát gazdagítja az Erzsébet-parkban található, 2011-ben felújított barokk kálvária is.

Gödöllő mindezek mellett arra is büszke, hogy zöld város. Nagy gonddal rendben tartott, folyamatosan megújuló parkjai egyaránt felüdülést nyújtanak az itt élőknek és az ide látogatóknak.

A nyertes pályázat tárgya:
a Gödöllői főtér bővítés közösségi szerepe

Háttér
Gödöllő egykori városházájának elbontásáról 2016-ban döntött a képviselő-testület, miután bebizonyosodott, hogy az épület felújításának költségei jelentősen meghaladják a rendelkezésre álló összeget. Az önkormányzat fontosnak tartotta, hogy a terület hasznosításáról a lakosság bevonásával, az itt élők véleményének figyelembevételével szülessen döntés, mivel a város főtere egyben a legnagyobb közösségi tér. Ugyanakkor fontos volt, hogy a 2012-ben, a Virágos Magyarországért pályázaton „Magyarország legszebb főtere” díjjal elismert terület megőrizze funkcióját és arculatát. A fejlesztésről szóló döntés során is az volt a cél, hogy a megújuló terület egyaránt szolgálja valamennyi korosztály kikapcsolódását. Első lépésként az önkormányzat nagyszabású közvélemény-kutatást végzett.
A kérdőíves felmérésben felhasználásra kerültek:
– a Gödöllőn valamennyi háztartásba ingyenesen eljutó Gödöllői Szolgálat hetilap;
– Gödöllő város hivatalos honlapja;
– Gödöllő város facebook oldala.

A témával kapcsolatban több lakossági fórumon is elmondhatták észrevételeiket a Gödöllőn élők. A két hónapon át zajló felmérés során a javaslatokat postai úton, személyesen, e-mailen, valamint Gödöllő város hivatalos facebook oldalán is lehetett javaslatot benyújtani, mivel a lakosság fiatalabb és középkorú része elsősorban az internetes felületek segítségével szólítható meg. Az idősebbek inkább a helyi újság adta lehetőségekkel, a papír alapú válaszadás lehetőségét részesítették előnyben. Ennek a felmérésnek az eredményeként született meg a döntés: a területre nem új épület kerül, hanem a főtér bővítésére kerül sor. A válaszadók mintegy nyolcvan százaléka ez irányú javaslatokat fogalmazott meg.

A javaslatokban a legtöbben az alábbiak megvalósítását tartották fontosnak a főtér bővítése keretében:
– a zöldfelület növelését,
– állandó szabadtéri színpadot,
– játszótér építést,
– közösségi terek és
– nyilvános mosdó kialakítását.

A megvalósítás

Gödöllő Főtér
Gödöllő Főtér


Az felmérés adatainak feldolgozása után ezeknek a tervekbe illesztéséről döntés született. A minél magasabb színvonalú környezetkialakítás érdekében az önkormányzat építészeti ötletpályázatot indított. A terveket a Mesteriskola – a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége által támogatott képzési forma, ahol tehetséges, fiatal építészeknek nyújtanak lehetőséget a Mester Egylet építész mestereivel való együtt dolgozásra, a generációk közötti gondolatcserére – hallgatói javasolták. Munkájuk során számos értékes javaslat körvonalazódott, a végleges tervek során a szakemberek ezeket is igyekeztek összhangba hozni a lakossági igényekkel. Az elképzeléseket, a látványterveket lakossági fórumon ismerhette meg a lakosság.

Mivel a látványtervek rendkívül szemléletes képet adnak a leendő főtérről, azok felkerültek a városi internetes felületekre és jelentős részüket a Gödöllői Szolgálat is közzétette. A szakemberek olyan terveket készítettek, amelyekbe beépítették a legtöbbek által fontosnak tartott és kivitelezhető célokat. Így az épület elbontása után a városközponti tere parkosított játszó- és pihenőkerttel, fedett szabadtéri színpaddal – télen műanyag burkolatú korcsolyapályával – kiszolgáló létesítményekkel (öltöző, nyilvános mosdók, pelenkázó) –, terasszal, nagy gyepterülettel, már árnyékot adó előnevelt koros fákkal gazdagodik.

A fejlesztés több szempontból jelentős

Zöldfelület növelés:
Gödöllő számára fontos, hogy területének csaknem hatvan százaléka zöldterület, ami tovább gazdagodik.

Állandó szabadtéri színpad:
A város főtere eddig is rendszeresen helyszíne volt olyan nagyszabású kulturális eseményeknek, mint például a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, a Múzeumok Éjszakája, vagy az Adventi Napok, valamint itt nemzeti ünnepeink rendezvényeire is itt került sor.  Az új, állandó szabadtéri színpad ezeknek a korábbinál jobb helyszínt biztosít majd, egyben kiszolgálja a városi művészeti csoportok (Például: Gödöllő Táncegyüttes, Gödöllő Táncszínház, Gödöllői Szimfonikus Zenekar) igényeit is, és több szabadtéri kulturális programhoz biztosít helyszínt.

Játszótér építés:
Gödöllő belvárosában több lakótelep található. Az itt élők között rendkívül sok a fiatal és örvendetesen magas a születések száma. Emiatt folyamatosan nő az igény a korszerű játszóterek iránt. Bár a városban folyamatos a már meglévő létesítmények rekonstrukciója és újak kialakítása, évek óta terv egy a hagyományostól eltérő, központi játszótér kialakítása. A főtér bővítésével erre is lehetőség nyílik. A játszótér kialakítása szintén a lakosság bevonásával zajlik. A területre kerülő játszóeszközökről a lakosság is szavazhatott.

Közösségi terek és szolgáltatások:
Gödöllő főtere a 2010-ben történt felújítás után a város rendkívül kedvelt pihenőhelye lett. Szinte minden napszakban benépesítik az itt élők, fiatalok, a kisgyermekes családok és az idősebbek egyaránt örömmel töltik itt az idejüket. A téren és környékén megszaporodtak a vendéglátóhelyek, amik nagy népszerűségnek örvendenek. A jelenleg zajló fejlesztésnek köszönhetően további területek válnak pihenő zónává. A szabadidejüket itt töltők kényelmét és kiszolgálását szolgálják a szükséges kiszolgáló létesítmények, mint a pelenkázó és a nyilvános wc. A munkálatok alapos előkészítést követően 2017. áprilisában kezdődtek meg. A bontási munkákhoz a szükséges területet elkerítették, így a téren továbbra is lehetőség nyílik a pihenésre, a közlekedésre, és az itt, valamint a környezetében lévő intézmények (egészségügyi központ, élelmiszer áruház, cukrászda, iskolák) működését sem befolyásolja.

A befejezésre a tervek szerint a 2018 nyarán kerül sor. A fejlesztés eredményeként egy a város lakóit kiszolgáló, az ő igényeikhez igazított, a kultúrát, a gyerekek fejlődését, a mozgás lehetőségét biztosító, ugyanakkor az ide látogatók számára is vonzó közösségi térrel gazdagodik Gödöllő.