30 milliárd a vállalkozásindítóknak

105
vállalkozás
Vállalkozás

Csaknem 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát, Bodó Sándort idézve szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint már több mint nyolcezren igényeltek tőketámogatást a fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását segítő programban.
6500 pályázatot támogattak eddig, mintegy 19 milliárd forintot pedig már ki is fizettek. A kormány számos intézkedéssel segít abban, hogy minél többen dolgozhassanak, ami a koronavírus-járvány idején különösen fontos cél – fogalmazott az államtitkár.

Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése

Az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése című programnak köszönhetően 2022-ig hozzávetőleg nyolcezer vállalkozás jöhet létre a kevésbé fejlett régiókban, majdnem ezer pedig a közép-magyarországi régióban.
A támogatási keret mintegy háromezer vállalkozás létrehozását segíti a 30 év felettiek, és csaknem hatezerét az ennél fiatalabbak körében. Az összesen mintegy 45 milliárd forintból megvalósuló program nagymértékben hozzájárul a fiatalok és az álláskeresők hosszabb távú munkába állásához.

 Bodó Sándor közölte: a vállalkozni szándékozóknak első szűrésként kompetenciamérésen kell részt venniük, a 17 ezer jelentkezőből több mint 13 ezren jutottak már el eddig. A képzésekbe közülük már több mint 10 ezren kapcsolódtak be. Az elfogadott üzleti tervvel rendelkezők száma pedig meghaladja a 6 ezret.

A program segítségével országosan mintegy 9 ezer fiatal és álláskereső találhatja meg a számítását önfoglalkoztatóként. Növelve ezzel az egyéni vállalkozások számát. A vállalkozókedv ösztönzése és a foglalkoztatás bővítése a vírusválság hatásainak enyhítése érdekében rendkívül időszerű feladat – fűzte hozzá.

A közlemény szerint támogatási kérelmet kizárólag a benyújtás előtt legfeljebb három hónappal korábban alakult vállalkozások adhatnak be. A Magyar Államkincstár, Budapest és Pest megye esetében pedig az OFA Nonprofit Kft. hatvan napon belül elbírálja a beérkező kérelmeket, a kedvező támogatói döntés után pedig kifizeti az igényelt összeg felét.

A kevésbé fejlett régiókban a képzések hamarosan lezárulnak. A tőketámogatás iránti kérelmek benyújtására országszerte január 31-éig, Budapesten és Pest megyében pedig felfüggesztésig, de legkésőbb április 30-áig van lehetőség.