Az Iszlám Állam vállalta magára a manchesteri merényletet

205

Vállalta a felelősséget a manchesteri merényletért, az Iszlám Állam. A terrorista szervezet nem utalt az elkövetőre, ugyanakkor további támadásokkal fenyegetett. A dzsihadisták twitterüzenetben ünneplik a támadást. “Ez csak a kezdet”- írták a közösségi médiában.

Az Iszlám Állam vállalta magára a manchesteri merényletet
Az Iszlám Állam vállalta magára a manchesteri merényletet

Manchester rendőrfőkapitánya kedd reggel közölte, hogy 22-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és 59-en sérültek meg a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel, az Ariana Grande koncert végén történt robbantásban. A halottak között van egy 8 éves kislány is.

-“Mindaddig terrorista támadásként kezeljük az ügyet, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Szorosan együttműködünk a nemzeti terrorizmus elleni rendőrségi alakulatokkal és az Egyesült Királyság hírszerzőivel. A helyi és a nemzetközi ügynökségekkel közösen pedig mindent megteszünk az érintettek támogatásáért.” – mondta a manchesteri körzet rendőrfőnöke, Ian Hopkins.

A 21 ezer férőhelyes arénában telt ház volt az amerikai popénekesnő fellépésén. Szemtanúk két hangos dörrenésről számoltak be. Ezután mindenki menekülni kezdett. Óriási volt káosz. A tömeg sikoltozva próbált kijutni a helyszínről. A koncerten nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak.

A sérülteket hat manchesteri kórházban kezelik. Azt még nem tudni, van-e magyar áldozat. A rendőrfőnök egy öngyilkos támadóról beszélt, aki szintén életét vesztette a helyszínen.

Theresa May brit miniszterelnök elnökletével kedd délelőtt értekezletet tart a brit kormány rendkívüli helyzetek esetén összeülő szakértői testülete, a COBRA. A kormányfő “betegesen gyávának” nevezte a támadást, amely gyerekeket és fiatalokat célzott.

A civilek összefogtak, sokan szállást ajánlottak a városban ragadt családoknak, mások fuvart a koncertkörnyéken rekedteknek. Nagyon sokan keresik elveszett hozzátartozójukat a közösségi médián keresztül.
Forrás: Euronews