Indul a V4 Adományvonal

256

Néhány hónapos előkészület után elindulhat a V4 Adományvonal, amelyen keresztül Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia polgárai a visegrádi négy ország bármelyikének területén katasztrófa esetén támogathatják a rászorulókat – jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a másik három tagállam kormánya “abszolút pozitívan” fogadta “az igazi szolidaritással kapcsolatos” magyar felvetést. Jelképesnek nevezte, hogy az egy-két eurós támogatásokra berendezett adományvonal 1335-ös száma megegyezik a magyar, a cseh és a lengyel uralkodó visegrádi találkozójának évszámával.

Hozzátette: az igazi szolidaritást a bajba jutottakkal a helyben segítés jelenti, legyen szó egy katasztrófa áldozatairól vagy akár a közel-keleti keresztényekről.

A másik három visegrádi államban még nincsen olyan kiforrott egységes rendszere a nemzeti adományvonalnak, mint Magyarországon, ezért is vesz igénybe hónapokat, amíg a karitatív szervezetek, a távközlési szolgáltatók és a bankszektor szereplői kialakítják a rendszert.

Varju Krisztina Dóra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa az eseményen azt emelte ki: az adományvonal a visegrádi együttműködés új dimenzióját jelenti. Hangsúlyozta, hogy a V4 nem csupán azon diplomáciai és politikai események kerete, amelyekből Magyarország kilenc hónapja kezdődött soros elnöksége idején csaknem háromszázat tartottak.

Azt mondta, soha nem volt ennyire fontos a négy állam együttműködése, mint kihívásokkal teli napjainkban, és közös célként, stratégiai érdekként említette meg, hogy “hosszú távon is sikeres, versenyképes és biztonságos Közép-Európát építsünk”.