Nagyon népszerű a bécsi közbringa-rendszer

29

2014 első negyedévében minden hónapban több mint száz százalékkal nőtt a közbringát használók száma az osztrák fővárosban. 2005 óta nem volt ilyen növekedésre példa.

Citybike-Station vor Wiener OperA bécsi közbringa-rendszer, a Citybike keretében jelenleg 116 dokkolóállomás és 1.400 kerékpár áll az osztrák főváros lakói és látogatói rendelkezésére, akik a statisztikák szerint szorgalmasan élnek is a lehetőséggel.

2014 első negyedévében ugyanis – a tavalyi év hasonló időszakához képest – minden hónapban a száz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Citybike-használatok száma: januárban 109, februárban 110, márciusban pedig 163 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy 2013 első negyedévéhez képest 82 ezerszer többször pattantak közbringára Bécsben.

Ilyen mértékű növekedést utoljára 2005-ben tapasztaltak, pedig folyamatosan bővítik a rendszert. Az elkövetkező hetekben például 500 új kerékpárt állítanak szolgálatba. Egy részükkel a régebbi, elhasználódott bicikliket váltják ki, a maradék száz pedig plusz járműként jelentkezik majd. Dokkolóállomásból négy továbbit terveznek.

Tavaly egyébként 480 ezer regisztrált felhasználója volt a Citybike-rendszernek, akik a mintegy 790 ezer út során összesen 2,5 millió kilométert tettek meg.
Forrás: CompressPr