Folytatódnak az átadások a Városligetben

523
Magyar Zene Háza
Magyar Zene Háza

Eddig mintegy másfél millió látogatót vonzottak a Liget Budapest projektben megvalósult fejlesztések a Városligetben, ahol idén is folytatódnak az átadások, az év végén például megnyílik a Magyar Zene Háza is.

A Liget Budapest projekt történetének eddigi legsikeresebb évét zárta: a közönség birtokba vehette a Városligeti Sportcentrumot és a 2 kilométeres futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb kutyás élményparkot is. Ezzel már csaknem 150 ezer négyzetméternyi zöldfelület újult meg a parkban – közölte a projekt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Baán László.

A Liget Budapest projekt miniszteri biztosa kiemelte, hogy 2020-ban mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták ugyanis a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén – a korábbi parkoló helyén – promenádot alakítottak ki több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelülettel.

De a fejlesztések sem állnak le: 2021 végén megnyílik például a Magyar Zene Háza és a Liget projekt részeként megvalósuló új kulturális intézmény, a komáromi Csillagerőd, majd 2022 tavaszán a Néprajzi Múzeum is.

 A parkrehabilitáció következő ütemében megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, a Dózsa György út mentén új szakasszal bővül a promenád, visszatér a Ballon kilátó, valamint az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik – tette hozzá.

Baán László emlékeztetett arra, hogy a japán sztárépítész, Fudzsimoto Szu tervei alapján épülő Magyar Zene Házát a világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a napokban az amerikai CNN hírtelevízió. A ház kivitelezése jó ütemben halad, az organikusan hullámzó, lyukakkal áttört tetőszerkezete és az egész Európában legnagyobb, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, hatalmas üvegfalai már láthatók, tavasszal pedig megkezdődik az állandó kiállítás építése is – mondta el.

Az új intézmény komplex zenei beavatóhelyként működik majd, amelynek sokszínű programkínálata a zene és a hangok világának számtalan élményét tárja a látogatók elé: interaktív zenetörténeti kiállításokat, koncerteket, zenepedagógiai foglalkozásokat. A Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a romos Hungexpo irodaházak helyén. A látogatók elől évtizedekig elzárt terület újranyitásával több ezer négyzetméter megújított zöldfelületet is visszakapnak a parkhasználók – emelte ki a miniszteri biztos.

Már elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum díjnyertes épülete is, melynek kivitelezése jó ütemben halad a korábbi parkoló helyén, az 56-osok terén. Már látható az épület majdan két domboldalt képező íves szerkezete, míg a kiállítótereknek is helyet adó, föld alatti szinteken jelenleg a szakipari munkákat végzik.

Az egyik legfontosabb nemzeti közgyűjtemény több mint száz éves történetében először költözhet a saját igényei szerint kialakított, világszínvonalú otthonba, amelyben az eddigi, Kossuth téri épülethez képest több mint háromszor nagyobb kiállítótér áll majd rendelkezésre a gazdag gyűjteményi anyag bemutatására – közölte.