A SYNLAB Hungary 281 millió forintot fordít laborfejlesztésekre

329
COVID teszt
COVID teszt

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek.

A cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre.

A csepeli központ “Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja. Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény”, ahol 6000 négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik – ismertette Szíjjártó Péter.
A kormány támogatásával most újabb laboratóriumi eszközöket, berendezéseket szereznek be, valamint új vérvételi és értékelési kiválósági központot hoznak létre. Egy speciális COVID-19 labor is megkezdi működését. Az elemzési kapacitásokat növelő beruházás hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez, és a járvány terjedésének lassításához – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: verseny volt azért, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató, brit tulajdonosi hátterű vállalatcsoport hova helyezze újabb kapacitását. A cég döntésében szerepe lehetett a már meglévő magyarországi tapasztalatoknak – mondta. Megjegyezte, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA a SYNLAB-ot jelölte ki hivatalos tesztlaborként; minden, a magyar nemzeti válogatottal kapcsolatos tesztelés itt történt, ezért a tárcavezető köszönetet mondott a cégnek. Azt is kiemelte, a járvány időszakában az itt dolgozók munkájukkal hozzájárultak a betegséggócok izolálásához, a járvány terjedésének lassításához.

Támogatni azokat a cégeket, melyek a koronavírus alatt is fejlesztenek

Emlékeztetett rá, hogy a járvány munkahelyeket veszélyeztet világszerte, ezért döntött a magyar kormány úgy, hogy a munkanélküliséggel szembeni harcot finanszírozza, és azoknak a cégeknek nyújt támogatást, amelyek a jelenlegi nehéz helyzetben is fejlesztenek. Az elmúlt hónapok döntéseivel 1338 vállalati beruházást támogattak, ezekkel 830 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések Magyarországon – sorolta.

Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a SYNLAB az országos veszélyhelyzet kihirdetésétől hatóságilag kijelölt járványügyi laborként működik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) folyamatos partnerségben. Tavaly márciusban napi 500 PCR tesztet bírt el a labor, ma naponta 2500 teszt elvégzésére van kapacitásuk a tárca és a HIPA támogatásának is köszönhetően, a cél pedig a kapacitás megduplázása 2021 első felében – mondta az ügyvezető.

 A csepeli laborban 2020 április óta folyamatosak a fejlesztések. Többek között három új, a vírusteszteléshez szükséges nagyteljesítményű automatát szereztek be, és egy speciális elszívórendszerrel felszerelt COVID-laboratóriumot is kialakítottak. A korszerűsítéseket 2021-ben is folytatják egy teljesen új járványügyi laboratóriumi rész kialakításával. További laboreszközök beszerzésével, valamint új vérvételi és konzultációs kiválósági központ kialakításával.

 A járványhelyzet, és a 2020-as tavaszi teljes leálláskor a laboratóriumnak egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a COVID tesztelésére, miközben a kórházak, és majdnem az összes vérvételi helyük is bezárt, és a labor egyéb területei munka nélkül maradtak. “A 80 százalékos volumenvisszaesés ellenére is minden munkahelyet sikerült megtartanunk, ősszel pedig több mint 50 új kollégát vettünk fel” – tette hozzá.