Közép-európai divathét Budapesten

24

Ismét megrendezik Budapesten a közép-európai divathetet. A Budapest Central European Fashion Week három napja alatt csaknem 40 hazai és nemzetközi tervező mutatja be a következő őszi-téli kollekcióját a divatszakma, valamint minden érdeklődő számára a Várkert Bazárban.

A hétvégén ismét megrendezik Budapesten a közép-európai divathetet
A környező országokból és Milánóból is érkeznek vendégek a divathétre. Budapestre látogatnak az olasz mentorok és showroomok vezetői is, hogy megismerjenek további magyar márkákat is új együttműködési lehetőségek feltérképezéséhez.

Ezek a cégek azok, akik összeköttetést tudnak adni a magyar tervezők és a nemzetközi piac között, abban bíznak, hogy minél több konkrét megrendelés érkezik és olyan üzleteket kötnek, amelyek megrendeléshez vezetnek.

A Várkert Bazár előterében a tervezők prezentációkat tartanak, valamint ezen a helyszínen a három nap alatt a táska-, kalap és ékszerkollekcióval jelentkező kiegészítő-tervezők is bemutatkoznak.

A divatbemutatók mellett az idén több kísérőrendezvényt is szerveznek Budapesten, amelyekre már hétfőtől várják az érdeklődőket.
Magyar tervezők is részt vehetnek a milánói BRERA Design Week rendezvényen április 8. és 14. között. A közös, koordinált magyar megjelenés célja, hogy a tehetséges hazai tervezők olyan nemzetközi publicitást kapjanak, amelyre önerőből kevés lehetőségük lenne. A következő hetekben pedig a dizájn területén is hasonló mentorprogram indulhat el, mint amilyen a divatágazatban már megvalósult.